Közeleg, pontosabban már itt is van a nyakunkon a „napszemüveg szezon”! Talán ez az egyik olyan fontos kiegészítő, amit egy horgásznak - főleg a nyári időszakban - nem szabad figyelmen kívül hagynia. Nem lehet elégszer említeni a szem védelmének fontosságát - a jó napszemüveg kérdése jóval több, mint egy divatcikk viselése vagy mellőzése! Az sem véletlen, hogy a híradások is - minél közelebb kerülünk az igazi nyárhoz - egyre többet foglalkoznak az UV sugárzási adatokkal, a veszélyre való figyelmeztetéssel. Kínálatunkba most olyan napszemüvegek kerültek fel, amik igényes, modern, sportos megjelenésük mellett kimondottan vízpartra tervezettek, azaz a horgászok igényeihez lettek hangolva.
Egy ideje figyelemmel kísértem már az RSD-n fogott kapitális halakat tartalmazó posztokat a közösségi média felületein. Ezeken felbuzdulva úgy gondoltam, itt nekem is horgásznom kell! Godó Rolf barátommal már régóta terveztünk egy közös horgásztúrát, és mivel jól tudtam, hogy ő az RSD kiváló ismerője, nagy reményekkel vágtunk bele ebbe a nem hétköznapi horgászatba.
A sorozat folytatásában a korábbi részben félbehagyott Zoltán-tavi csukahorgászatom élménybeszámolóját láthatjátok, amiben meghatározó szerep jutott a címben is említett vertikális csaliknak. Tartsatok velem ezúttal is, és megosztom az ezekkel szerzett tapasztalataimat!
A Nash Bank Life Bivvy Fan egy speciális kis sátor ventilátor, mely ideális társ minden horgász számára, aki melegebb évszakokban több időt tölt a vízparton. Az erős ikerventilátor hat fordulatszám-beállítással rendelkezik (3 sebesség egy ventilátor rotorral és 3 sebesség a dupla rotorral). Használat közben kevés energiát fogyaszt, és bármilyen USB kimeneti áramforrással könnyedén tölthető. A ventilátor kompakt és könnyű, így minimális helyet foglal el a táskában. Az aljához csúszásgátló gumibetétek kaptak helyet, amelyek megfelelő stabilitást nyújtanak, miközben a fej teljes 360 fokkal elforgatható. A Bank Life Bivvy Fan hátsó részén található egy nedvszívó párna, amely lehetőséget biztosít, hogy rovarriasztó folyadékot adjunk az abszorbens párnához (ajánlott a Citronella illóolaj), így a ventilátor által kifújt levegő a sok bosszúságot okozó szúnyogokat és rovarokat távol tartja a sátrunktól.
A Nash Bank Life Bivvy Fan főbb tulajdonságai:
Kosárban 0
A kedvezmény csak magyarországi szállítási cím esetén vehető igénybe. A kedvezmény mértéke futárszolgálatonként eltérő.
A Nash Bank Life Bivvy Fan egy speciális kis sátor ventilátor, mely ideális társ minden horgász számára, aki melegebb évszakokban több időt tölt a vízparton. Az erős ikerventilátor hat fordulatszám-beállítással rendelkezik (3 sebesség egy ventilátor rotorral és 3 sebesség a dupla rotorral). Használat közben kevés energiát fogyaszt, és bármilyen USB kimeneti áramforrással könnyedén tölthető. A ventilátor kompakt és könnyű, így minimális helyet foglal el a táskában. Az aljához csúszásgátló gumibetétek kaptak helyet, amelyek megfelelő stabilitást nyújtanak, miközben a fej teljes 360 fokkal elforgatható. A Bank Life Bivvy Fan hátsó részén található egy nedvszívó párna, amely lehetőséget biztosít, hogy rovarriasztó folyadékot adjunk az abszorbens párnához (ajánlott a Citronella illóolaj), így a ventilátor által kifújt levegő a sok bosszúságot okozó szúnyogokat és rovarokat távol tartja a sátrunktól.
A Nash Bank Life Bivvy Fan főbb tulajdonságai:
10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.