Immár túl vagyok a második szezonon, ami a harcsázást illeti szeretett vizemen, a Zsitván. Bőven volt részem izgalmakban, élményekben és kalandokban, így teljesen e nemes ragadozók és a módszer rabja lettem. A kezdeti sikereken felbuzdulva nagy elszántsággal, kíváncsisággal és most már némi rutinnal vetettem bele magam a következő horgászidénybe. Újfent számos éjszakát töltöttem a vízparton: a rossz idő, a viharok, a nullázások és egyéb kudarcok sem szeghették a kedvemet, ezért a kemény munka gyümölcse most is beérett.
Nagy pontyok, nagy távolságról… Ezzel a témával foglalkozó horgászfilmekkel és publikációkkal lassan Dunát lehetne rekeszteni. Mégis a legtöbb horgász fantáziáját megmozgatja ez a horgászstílus. Hiszen ki ne szeretne egyre nagyobbakat dobni és egyre nagyobb halakat fogni?! Megvallom őszintén, én magam is e népes táborba tartozom!
Talán az egyik leggyakrabban felmerülő kérdés, amelyet rendszeresen megkapok, hogy milyen csalit és etetést ajánlok hazánk legnagyobb vizére, a Balatonra. Jó érzéssel tölt el, hogy mennyi lelkes horgásztársamnak álma a Balatonon nagy pontyot fogni, és még nagyobb öröm, ha esetleg ennek megvalósulásához egy picit is hozzá tudok járulni néhány tanáccsal, ötlettel. Ebben az írásomban a csalikkal kapcsolatban szerzett tapasztalataimat igyekszem összeszedni, és ha csak egy olvasónak tudok ezzel a néhány sorral segíteni, akkor már megérte! Tavaly már megjelent egy ilyen cikkem, ez annak az újratöltött, felfrissített változata. Mivel folyamatosan dolgozunk új csalikon és a jót lehet még jobbá tenni, idejét láttam újra „tollat" ragadni ezzel a témával kapcsolatban. Lássuk a csalikat, amelyeken oly sokat dolgoztunk tavaly óta, és amelyekkel az utóbbi időben eredményes voltam, voltunk a magyar tengeren!
Egy modern bojlis paletta elképzelhetetlen oldódó bojlik nélkül. Sok próbálkozásunk volt már az évek folyamán, hisz nem először jelennek meg SOLUBLE termékek a palettán, ám valahogy nem találtuk meg eddig az igazit, de most végre egy olyan magas minőségű, tartalmas, fogós bojlit tudunk a palettánkon megjelentetni, amely a legkritikusabb pontyhorgászok számára sem okoz csalódást!
A MAX MOTION Boilie Premium Soluble 24 mm golyók a víz hőfokától függően kb. 1,5-3 óra alatt oldódnak fel. Oldódás közben intenzív íz és aroma kibocsájtás történik. Elsősorban a terep előkészítésére, előetetésére szolgálnak, anélkül, hogy eltelnének tőle a halak, de amikor kényesen, óvatosan táplálkoznak a pontyok, akkor csaliként is csodát tehetnek, hiszen állaguk lehetővé teszi, hogy hajszálelőkére fűzzük és csaliként is bevessük!
Hét változatban kerülnek forgalomba:
Halas, fehérjedús változatok: Fekete Tintahal, Fűszeres Vörös Máj, Nagy Hal
Szénhidrátos változatok: Édes Ananász, Kókusz & Tigrismogyoró, Spanyol Mogyoró, Champion Corn
Kosárban 0
A kedvezmény csak magyarországi szállítási cím esetén vehető igénybe. A kedvezmény mértéke futárszolgálatonként eltérő.
Egy modern bojlis paletta elképzelhetetlen oldódó bojlik nélkül. Sok próbálkozásunk volt már az évek folyamán, hisz nem először jelennek meg SOLUBLE termékek a palettán, ám valahogy nem találtuk meg eddig az igazit, de most végre egy olyan magas minőségű, tartalmas, fogós bojlit tudunk a palettánkon megjelentetni, amely a legkritikusabb pontyhorgászok számára sem okoz csalódást!
A MAX MOTION Boilie Premium Soluble 24 mm golyók a víz hőfokától függően kb. 1,5-3 óra alatt oldódnak fel. Oldódás közben intenzív íz és aroma kibocsájtás történik. Elsősorban a terep előkészítésére, előetetésére szolgálnak, anélkül, hogy eltelnének tőle a halak, de amikor kényesen, óvatosan táplálkoznak a pontyok, akkor csaliként is csodát tehetnek, hiszen állaguk lehetővé teszi, hogy hajszálelőkére fűzzük és csaliként is bevessük!
Hét változatban kerülnek forgalomba:
Halas, fehérjedús változatok: Fekete Tintahal, Fűszeres Vörös Máj, Nagy Hal
Szénhidrátos változatok: Édes Ananász, Kókusz & Tigrismogyoró, Spanyol Mogyoró, Champion Corn
10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.