Egy ideje figyelemmel kísértem már az RSD-n fogott kapitális halakat tartalmazó posztokat a közösségi média felületein. Ezeken felbuzdulva úgy gondoltam, itt nekem is horgásznom kell! Godó Rolf barátommal már régóta terveztünk egy közös horgásztúrát, és mivel jól tudtam, hogy ő az RSD kiváló ismerője, nagy reményekkel vágtunk bele ebbe a nem hétköznapi horgászatba.
A sorozat folytatásában a korábbi részben félbehagyott Zoltán-tavi csukahorgászatom élménybeszámolóját láthatjátok, amiben meghatározó szerep jutott a címben is említett vertikális csaliknak. Tartsatok velem ezúttal is, és megosztom az ezekkel szerzett tapasztalataimat!
Az ívási időszakban a pontyok gyakorta nagyon kiszámíthatatlanul és szeszélyesen táplálkoznak. Ilyentájt könnyen bele lehet szaladni egy-egy betlibe, amikor az ember, ha a feje tetejére is áll, akkor sem tud átütő eredményt elérni. Máskor ennek pont az ellenkezője lehet igaz, olyan halak is horogra akadhatnak, amilyenekre nem is számítottunk. Érdemes és szabad-e egyáltalán ebben az időszakban pontyokra horgászni? Nos, ezekre a kérdésekre igyekszem most válaszokat adni!
A TORNADO Pop Up XL egy különleges formájú, rendkívül attraktív, főzött, lebegő csali, amely napokig képes a vízben megőrizni formáját és lebegőképességét, miközben folyamatosan áramoltatja ki magából vonzó ízét és aromáját, de nem „füstöl"!
Tökéletesen használható önmagában is, megemelt előkés csali felkínáláshoz, de más csalik balanszírozásához, lebegtetéséhez ajánlott igazán. Ekkor az alap csali lehet tigrismogyoró, kisebb méretű vagy felezett bojli, nagyobb csalizó pelletek, és kukoricaszem(ek).
Méretét tekintve 15 mm. Tapasztalataink azt mutatták, hogy ez a méret kell ahhoz, hogy a fent említett tulajdonságainak tökéletes megfeleljen.
Említést érdemel az is, hogy lényegesen masszívabb a Pop Up XL csalik állaga, mint a TORNADO Wafter csaliké, ez a típus egyáltalán nem puhul fel, nem lesz kocsonyás a felszíne. E tulajdonságaiból adódóan ez egy tökéletes nagyhalas csali, eredményesen használható a kivárós, szelektív horgászatokhoz, ahol nem a mennyiség, hanem a méret növelése a cél! Kifejezetten ajánlott szelektív nagyponty- és amurhorgászathoz!
Ez a termékcsalád a wafter változattal azonos ízekben kerül forgalomba: Édes Szamóca, Rokfort Sajt, N-butyric & Ananász, Mézeskalács, Mangó, Fokhagyma & Mandula, Puncs & Menta, Tintahal & Barack, valamint a Sipi1 és a Sipi2
TORNADO Pop Up XL - Sipi1 és Sipi2
Számos kérést fogalmaztak meg az óévben kedves vásárlóink, melyek szerint szívesen kipróbálnák a Sipi 1 és 2 ízvilágú csalikat nagyobb méretekben is. Nem késlekedtünk, és 2023-tól immár a teljes TORNADO szortiment kiegészül a 2022 Top csaliízeinek változataival! A Sipi 1 citrom-borsmenta ízesítésű, és sárga + fehér osztott színű, míg a Sipi 2 narancs-fahéj ízesítésű, és narancssárga + fehér színű csali.
Kosárban 0
A kedvezmény csak magyarországi szállítási cím esetén vehető igénybe. A kedvezmény mértéke futárszolgálatonként eltérő.

10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.