Közeleg, pontosabban már itt is van a nyakunkon a „napszemüveg szezon”! Talán ez az egyik olyan fontos kiegészítő, amit egy horgásznak - főleg a nyári időszakban - nem szabad figyelmen kívül hagynia. Nem lehet elégszer említeni a szem védelmének fontosságát - a jó napszemüveg kérdése jóval több, mint egy divatcikk viselése vagy mellőzése! Az sem véletlen, hogy a híradások is - minél közelebb kerülünk az igazi nyárhoz - egyre többet foglalkoznak az UV sugárzási adatokkal, a veszélyre való figyelmeztetéssel. Kínálatunkba most olyan napszemüvegek kerültek fel, amik igényes, modern, sportos megjelenésük mellett kimondottan vízpartra tervezettek, azaz a horgászok igényeihez lettek hangolva.
Egy ideje figyelemmel kísértem már az RSD-n fogott kapitális halakat tartalmazó posztokat a közösségi média felületein. Ezeken felbuzdulva úgy gondoltam, itt nekem is horgásznom kell! Godó Rolf barátommal már régóta terveztünk egy közös horgásztúrát, és mivel jól tudtam, hogy ő az RSD kiváló ismerője, nagy reményekkel vágtunk bele ebbe a nem hétköznapi horgászatba.
A sorozat folytatásában a korábbi részben félbehagyott Zoltán-tavi csukahorgászatom élménybeszámolóját láthatjátok, amiben meghatározó szerep jutott a címben is említett vertikális csaliknak. Tartsatok velem ezúttal is, és megosztom az ezekkel szerzett tapasztalataimat!
Örömmel mutatjuk be áruházunkban az Acroft etető pelleteket!
Íme, a Green Curry pellet, 1,7 mm-es méretben! Ahogy a nevében is benne van, ez egy markáns, fűszeres ízvilágú csalogatóanyag. Megosztó ízesítés, amelyet elsősorban meleg/melegedő vizekre, vagyis az átmeneti időszakra ajánlunk. Gyengébb kapókedvű napokon tud leginkább jó eredményeket produkálni. Ez a koriandermagból, köményből, édesköményből, fahéjból, szegfűszegből, fekete borsból, valamint szárított zöld chiliből álló fűszerkeverék kirobbanóan attraktív, vibráló hatással küldi a csábító táplálkozási impulzusokat a pontyok számára.
Tipp: Ahány mm-es a pellet, annyi percig kell áztatni, majd a vizet leöntve, lecsorgatva azonnal használatba vehető. Tehát egy 1,7 mm-es pelletet, maximum 1,7 percig szabad áztatni. Etetőanyaghoz keverve „panírozva”, vagy önállóan is azonnal kosárba tölthető, legyen az bordás, vagy method kosár.
Kosárban 0
A kedvezmény csak magyarországi szállítási cím esetén vehető igénybe. A kedvezmény mértéke futárszolgálatonként eltérő.
Örömmel mutatjuk be áruházunkban az Acroft etető pelleteket!
Íme, a Green Curry pellet, 1,7 mm-es méretben! Ahogy a nevében is benne van, ez egy markáns, fűszeres ízvilágú csalogatóanyag. Megosztó ízesítés, amelyet elsősorban meleg/melegedő vizekre, vagyis az átmeneti időszakra ajánlunk. Gyengébb kapókedvű napokon tud leginkább jó eredményeket produkálni. Ez a koriandermagból, köményből, édesköményből, fahéjból, szegfűszegből, fekete borsból, valamint szárított zöld chiliből álló fűszerkeverék kirobbanóan attraktív, vibráló hatással küldi a csábító táplálkozási impulzusokat a pontyok számára.
Tipp: Ahány mm-es a pellet, annyi percig kell áztatni, majd a vizet leöntve, lecsorgatva azonnal használatba vehető. Tehát egy 1,7 mm-es pelletet, maximum 1,7 percig szabad áztatni. Etetőanyaghoz keverve „panírozva”, vagy önállóan is azonnal kosárba tölthető, legyen az bordás, vagy method kosár.
10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.