Közeleg, pontosabban már itt is van a nyakunkon a „napszemüveg szezon”! Talán ez az egyik olyan fontos kiegészítő, amit egy horgásznak - főleg a nyári időszakban - nem szabad figyelmen kívül hagynia. Nem lehet elégszer említeni a szem védelmének fontosságát - a jó napszemüveg kérdése jóval több, mint egy divatcikk viselése vagy mellőzése! Az sem véletlen, hogy a híradások is - minél közelebb kerülünk az igazi nyárhoz - egyre többet foglalkoznak az UV sugárzási adatokkal, a veszélyre való figyelmeztetéssel. Kínálatunkba most olyan napszemüvegek kerültek fel, amik igényes, modern, sportos megjelenésük mellett kimondottan vízpartra tervezettek, azaz a horgászok igényeihez lettek hangolva.
Egy ideje figyelemmel kísértem már az RSD-n fogott kapitális halakat tartalmazó posztokat a közösségi média felületein. Ezeken felbuzdulva úgy gondoltam, itt nekem is horgásznom kell! Godó Rolf barátommal már régóta terveztünk egy közös horgásztúrát, és mivel jól tudtam, hogy ő az RSD kiváló ismerője, nagy reményekkel vágtunk bele ebbe a nem hétköznapi horgászatba.
A sorozat folytatásában a korábbi részben félbehagyott Zoltán-tavi csukahorgászatom élménybeszámolóját láthatjátok, amiben meghatározó szerep jutott a címben is említett vertikális csaliknak. Tartsatok velem ezúttal is, és megosztom az ezekkel szerzett tapasztalataimat!
Ez a merítő fej azoknak való, akik igazán kapitális halakra horgásznak. Kis lyukméretű hálótípusból készült, így nem sérti meg a nagy pontyok, amurok pikkelyét, és a bognártüskéjük sem tud beleakadni, felesleges sérülést okozva ezzel a halnak. Ezzel a típussal az sem fordulhat elő, hogy a nagy, nehéz halak uszonyai a terhelés és a ritka lukbőség miatt szétszakadozzanak, megcsonkítva ezzel a halat. A bojlis horgászat alapelve a „Catch and Release”, a „Fogd meg, és engedd vissza”! Tegyük mindezt úgy, hogy a halat úgy helyezzük vissza a vízbe, ahogy kiemeljük onnan. Mérete: 100x100 cm.
Kosárban 0
A kedvezmény csak magyarországi szállítási cím esetén vehető igénybe. A kedvezmény mértéke futárszolgálatonként eltérő.
Ez a merítő fej azoknak való, akik igazán kapitális halakra horgásznak. Kis lyukméretű hálótípusból készült, így nem sérti meg a nagy pontyok, amurok pikkelyét, és a bognártüskéjük sem tud beleakadni, felesleges sérülést okozva ezzel a halnak. Ezzel a típussal az sem fordulhat elő, hogy a nagy, nehéz halak uszonyai a terhelés és a ritka lukbőség miatt szétszakadozzanak, megcsonkítva ezzel a halat. A bojlis horgászat alapelve a „Catch and Release”, a „Fogd meg, és engedd vissza”! Tegyük mindezt úgy, hogy a halat úgy helyezzük vissza a vízbe, ahogy kiemeljük onnan. Mérete: 100x100 cm.
10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.