Közeleg, pontosabban már itt is van a nyakunkon a „napszemüveg szezon”! Talán ez az egyik olyan fontos kiegészítő, amit egy horgásznak - főleg a nyári időszakban - nem szabad figyelmen kívül hagynia. Nem lehet elégszer említeni a szem védelmének fontosságát - a jó napszemüveg kérdése jóval több, mint egy divatcikk viselése vagy mellőzése! Az sem véletlen, hogy a híradások is - minél közelebb kerülünk az igazi nyárhoz - egyre többet foglalkoznak az UV sugárzási adatokkal, a veszélyre való figyelmeztetéssel. Kínálatunkba most olyan napszemüvegek kerültek fel, amik igényes, modern, sportos megjelenésük mellett kimondottan vízpartra tervezettek, azaz a horgászok igényeihez lettek hangolva.
Egy ideje figyelemmel kísértem már az RSD-n fogott kapitális halakat tartalmazó posztokat a közösségi média felületein. Ezeken felbuzdulva úgy gondoltam, itt nekem is horgásznom kell! Godó Rolf barátommal már régóta terveztünk egy közös horgásztúrát, és mivel jól tudtam, hogy ő az RSD kiváló ismerője, nagy reményekkel vágtunk bele ebbe a nem hétköznapi horgászatba.
A sorozat folytatásában a korábbi részben félbehagyott Zoltán-tavi csukahorgászatom élménybeszámolóját láthatjátok, amiben meghatározó szerep jutott a címben is említett vertikális csaliknak. Tartsatok velem ezúttal is, és megosztom az ezekkel szerzett tapasztalataimat!
Ehhez a bothoz most ajándékba adunk 1 csg Gamakatsu horgot. 2 db bot vásárlása esetén 2 csg horgot adunk ajándékba. Az akció a készlet erejéig él!
Bivalyerős harcsázó bot a Nevis kínálatában. 2,4 méter hosszú, Carbon anyagból készült erős, merev horgászbot, amely ideális a kapitális nagybajszúk megfogásához is. Dobósúly tartománya lehetővé teszi, hogy akár nagy, nehéz súlyokkal kombinált végszerelékeket is bejuttassunk a vízbe. EVA, csúszásmentes nyele biztosítja a stabil fogást még a legdurvább küzdelmek során is.
Tulajdonságok:
- Hossz: 2,4 m
- Dobósúly: 200-400 g
- Anyaga: Carbon
- Gyűrű típusa: SIC
- Nyél: Neoprén
- Tagok száma: 2
- Szállítási hossz: 124 cm
- Tömeg: 370 g
Kosárban 0
A kedvezmény csak magyarországi szállítási cím esetén vehető igénybe. A kedvezmény mértéke futárszolgálatonként eltérő.
Ehhez a bothoz most ajándékba adunk 1 csg Gamakatsu horgot. 2 db bot vásárlása esetén 2 csg horgot adunk ajándékba. Az akció a készlet erejéig él!
Bivalyerős harcsázó bot a Nevis kínálatában. 2,4 méter hosszú, Carbon anyagból készült erős, merev horgászbot, amely ideális a kapitális nagybajszúk megfogásához is. Dobósúly tartománya lehetővé teszi, hogy akár nagy, nehéz súlyokkal kombinált végszerelékeket is bejuttassunk a vízbe. EVA, csúszásmentes nyele biztosítja a stabil fogást még a legdurvább küzdelmek során is.
Tulajdonságok:
- Hossz: 2,4 m
- Dobósúly: 200-400 g
- Anyaga: Carbon
- Gyűrű típusa: SIC
- Nyél: Neoprén
- Tagok száma: 2
- Szállítási hossz: 124 cm
- Tömeg: 370 g
10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.