Immár túl vagyok a második szezonon, ami a harcsázást illeti szeretett vizemen, a Zsitván. Bőven volt részem izgalmakban, élményekben és kalandokban, így teljesen e nemes ragadozók és a módszer rabja lettem. A kezdeti sikereken felbuzdulva nagy elszántsággal, kíváncsisággal és most már némi rutinnal vetettem bele magam a következő horgászidénybe. Újfent számos éjszakát töltöttem a vízparton: a rossz idő, a viharok, a nullázások és egyéb kudarcok sem szeghették a kedvemet, ezért a kemény munka gyümölcse most is beérett.
Nagy pontyok, nagy távolságról… Ezzel a témával foglalkozó horgászfilmekkel és publikációkkal lassan Dunát lehetne rekeszteni. Mégis a legtöbb horgász fantáziáját megmozgatja ez a horgászstílus. Hiszen ki ne szeretne egyre nagyobbakat dobni és egyre nagyobb halakat fogni?! Megvallom őszintén, én magam is e népes táborba tartozom!
Talán az egyik leggyakrabban felmerülő kérdés, amelyet rendszeresen megkapok, hogy milyen csalit és etetést ajánlok hazánk legnagyobb vizére, a Balatonra. Jó érzéssel tölt el, hogy mennyi lelkes horgásztársamnak álma a Balatonon nagy pontyot fogni, és még nagyobb öröm, ha esetleg ennek megvalósulásához egy picit is hozzá tudok járulni néhány tanáccsal, ötlettel. Ebben az írásomban a csalikkal kapcsolatban szerzett tapasztalataimat igyekszem összeszedni, és ha csak egy olvasónak tudok ezzel a néhány sorral segíteni, akkor már megérte! Tavaly már megjelent egy ilyen cikkem, ez annak az újratöltött, felfrissített változata. Mivel folyamatosan dolgozunk új csalikon és a jót lehet még jobbá tenni, idejét láttam újra „tollat" ragadni ezzel a témával kapcsolatban. Lássuk a csalikat, amelyeken oly sokat dolgoztunk tavaly óta, és amelyekkel az utóbbi időben eredményes voltam, voltunk a magyar tengeren!
A By Döme TEAM FEEDER orsócsalád egyike legújabb tagja a Long Cast LCS 5500. A már évek óta kapható Long Cast 5500, a távoli horgászatok során nagyon kedvelt és bevált modell, amely egy nyeletőféket is helyettesítő gyorsfékkel van ellátva. Ennek a lényege, hogy egyetlen fordulattal nyitható és zárható. Azonban sokan kérték és hiányolták a hagyományos, hátul elhelyezkedő nyeletőfékes változatot is. Nem volt más dolgunk, mint ezt is elkészíteni. Lássuk, mit tud ez az orsó! Első és legfontosabb tulajdonsága, hogy távdobásra született! Egyik fő ismérve a nagy átmérőjű dob, amelyről ellenállás nélkül tud leperegni a legerőteljesebb dobás során is a főzsinór, ráadásul a nagy dobátmérő sokkal kíméletesebb a főzsinórhoz is, nem töri azt meg, illetve sokkal kisebb a gubancveszély. Ehhez ideális ez 67 mm átmérőjű dob. A hosszú távon is megbízható, stabil működés érdekében csigás dobemelő szerkezet került az orsó belsejébe, amelyet csak a legjobb minőségű és nagy teherbírásra tervezett orsók kaphatnak meg. Az orsó tökéletes zsinórképét szintén ez a dobemelő rendszer garantálja. Az orsóban található két nagyon fontos további újítás is. Az egyik a rotorfék, mely nyitott felkapókarnál blokkolja a rotor elfordulását, megakadályozva ezzel a felkapókar dobás közbeni, véletlen visszacsapódását, míg a másik a dob alatt található „gubancgátló keret”, amely meggátolja a főzsinór dob alá tekeredését. Mellesleg a nagy dob ellenére, nem kell 1000 métert feleslegesen felcsévélni, hogy tele legyen. 300 méter 0,20 mm vastag zsinórral feltölthető ez a távdobó nagyágyú! A Long Cast LCS 5500 súlya meglepően csekély, robosztus felépítése és komoly belső műszaki tartalma ellenére mindössze 590 g. Ezt olyan apró trükkökkel sikerült elérni, mint a dobban elhelyezett könnyítő lyukak. Az orsó első fő-fékrendszere a hagyományos hosszú utas és gyorsfék között van. Azaz nem 1, hanem 2,5-3 fordulattal nyitható és zárható teljesre. Sokkal finomabban hangolható, mint elődjének fékrendszere. A nyeletőféket az orsó hátsó részén lehet bekapcsolni, ekkor válik szabadonfutóvá. A nyeletőfékerőt szintén a végén található tekerőgombbal lehet szabályozni. Ezen orsók dobján is, mint az összes By Döme TEAM FEEDER orsón 2 db zsinórklipsz található, amely kettő kiakasztást tesz lehetővé.
Kosárban 0
A kedvezmény csak magyarországi szállítási cím esetén vehető igénybe. A kedvezmény mértéke futárszolgálatonként eltérő.

10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.