Közeleg, pontosabban már itt is van a nyakunkon a „napszemüveg szezon”! Talán ez az egyik olyan fontos kiegészítő, amit egy horgásznak - főleg a nyári időszakban - nem szabad figyelmen kívül hagynia. Nem lehet elégszer említeni a szem védelmének fontosságát - a jó napszemüveg kérdése jóval több, mint egy divatcikk viselése vagy mellőzése! Az sem véletlen, hogy a híradások is - minél közelebb kerülünk az igazi nyárhoz - egyre többet foglalkoznak az UV sugárzási adatokkal, a veszélyre való figyelmeztetéssel. Kínálatunkba most olyan napszemüvegek kerültek fel, amik igényes, modern, sportos megjelenésük mellett kimondottan vízpartra tervezettek, azaz a horgászok igényeihez lettek hangolva.
Egy ideje figyelemmel kísértem már az RSD-n fogott kapitális halakat tartalmazó posztokat a közösségi média felületein. Ezeken felbuzdulva úgy gondoltam, itt nekem is horgásznom kell! Godó Rolf barátommal már régóta terveztünk egy közös horgásztúrát, és mivel jól tudtam, hogy ő az RSD kiváló ismerője, nagy reményekkel vágtunk bele ebbe a nem hétköznapi horgászatba.
A sorozat folytatásában a korábbi részben félbehagyott Zoltán-tavi csukahorgászatom élménybeszámolóját láthatjátok, amiben meghatározó szerep jutott a címben is említett vertikális csaliknak. Tartsatok velem ezúttal is, és megosztom az ezekkel szerzett tapasztalataimat!
A Covert Slicone Tubing egy igen hasznos és praktikus kiegészítője a modern végszerelékeknek. A rugalmas, tartós és rendkívül erős, sima felületű szilikon anyagú vegyületből készített termék, elsősorban a horog szárán elhelyezett hajszálelőke rögzítésére és finom illesztésére alkalmazható. Ez a csövecske megakadályozza, hogy csalink távolabb kerüljön a horogtól így kapásainkat nagy biztonsággal megfoghatjuk. Kötésvédőként is használhatjuk meggátolva a füles horgoknál az előke zsinór elmozdulását. Tökéletes választás lehet a helikopter szereléknél, ha az ólombetétes zsinóron lévő, az ütköző szerepét betöltő gumigyöngyöt ráhelyezzük, mert az így garantáltan elmozdulás ellen biztosítva lesz. Három színben (barna, zöld, szürke) kerül forgalomban, mely minden helyzetre megoldást kínál, horgásszunk akár iszapos, kavicsos, homokos, vagy akár vízinövényekkel borított aljzaton. Méret: 0,5 mm. Kiszerelés: 2 m.
Kosárban 0
A kedvezmény csak magyarországi szállítási cím esetén vehető igénybe. A kedvezmény mértéke futárszolgálatonként eltérő.
A Covert Slicone Tubing egy igen hasznos és praktikus kiegészítője a modern végszerelékeknek. A rugalmas, tartós és rendkívül erős, sima felületű szilikon anyagú vegyületből készített termék, elsősorban a horog szárán elhelyezett hajszálelőke rögzítésére és finom illesztésére alkalmazható. Ez a csövecske megakadályozza, hogy csalink távolabb kerüljön a horogtól így kapásainkat nagy biztonsággal megfoghatjuk. Kötésvédőként is használhatjuk meggátolva a füles horgoknál az előke zsinór elmozdulását. Tökéletes választás lehet a helikopter szereléknél, ha az ólombetétes zsinóron lévő, az ütköző szerepét betöltő gumigyöngyöt ráhelyezzük, mert az így garantáltan elmozdulás ellen biztosítva lesz. Három színben (barna, zöld, szürke) kerül forgalomban, mely minden helyzetre megoldást kínál, horgásszunk akár iszapos, kavicsos, homokos, vagy akár vízinövényekkel borított aljzaton. Méret: 0,5 mm. Kiszerelés: 2 m.
10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.