Immár túl vagyok a második szezonon, ami a harcsázást illeti szeretett vizemen, a Zsitván. Bőven volt részem izgalmakban, élményekben és kalandokban, így teljesen e nemes ragadozók és a módszer rabja lettem. A kezdeti sikereken felbuzdulva nagy elszántsággal, kíváncsisággal és most már némi rutinnal vetettem bele magam a következő horgászidénybe. Újfent számos éjszakát töltöttem a vízparton: a rossz idő, a viharok, a nullázások és egyéb kudarcok sem szeghették a kedvemet, ezért a kemény munka gyümölcse most is beérett.
Nagy pontyok, nagy távolságról… Ezzel a témával foglalkozó horgászfilmekkel és publikációkkal lassan Dunát lehetne rekeszteni. Mégis a legtöbb horgász fantáziáját megmozgatja ez a horgászstílus. Hiszen ki ne szeretne egyre nagyobbakat dobni és egyre nagyobb halakat fogni?! Megvallom őszintén, én magam is e népes táborba tartozom!
Talán az egyik leggyakrabban felmerülő kérdés, amelyet rendszeresen megkapok, hogy milyen csalit és etetést ajánlok hazánk legnagyobb vizére, a Balatonra. Jó érzéssel tölt el, hogy mennyi lelkes horgásztársamnak álma a Balatonon nagy pontyot fogni, és még nagyobb öröm, ha esetleg ennek megvalósulásához egy picit is hozzá tudok járulni néhány tanáccsal, ötlettel. Ebben az írásomban a csalikkal kapcsolatban szerzett tapasztalataimat igyekszem összeszedni, és ha csak egy olvasónak tudok ezzel a néhány sorral segíteni, akkor már megérte! Tavaly már megjelent egy ilyen cikkem, ez annak az újratöltött, felfrissített változata. Mivel folyamatosan dolgozunk új csalikon és a jót lehet még jobbá tenni, idejét láttam újra „tollat" ragadni ezzel a témával kapcsolatban. Lássuk a csalikat, amelyeken oly sokat dolgoztunk tavaly óta, és amelyekkel az utóbbi időben eredményes voltam, voltunk a magyar tengeren!
A MADCAT RTF (horgászatra kész) 16 cm-es gumihalak tökéletes méretűek és mozgásúak mindenféle nagyságú harcsa horgászatára. 2/0-s méretű, 6X erősségű, ultra hegyes hármashoroggal vannak szerelve. A MADCAT Golf Ball betekerős jigfejen nagyon könnyű gumihalat cserélni. Nincs többé szükség otthoni szerelgetésre – ennél egyszerűbb már nem lehet! Három népszerű ólomfej-mérettel és három népszerű színben kaphatók. Horgászatra, halfogásra kész.
Tulajdonságok:
- Horgászatra kész
- Twister farkú változat
- 20 grammos fejjel
- 1 db 6X erősségű, 2/0 méretű hármashoroggal szerelve
- Golf Ball betekerős jigfejjel
Kosárban 0
A kedvezmény csak magyarországi szállítási cím esetén vehető igénybe. A kedvezmény mértéke futárszolgálatonként eltérő.
A MADCAT RTF (horgászatra kész) 16 cm-es gumihalak tökéletes méretűek és mozgásúak mindenféle nagyságú harcsa horgászatára. 2/0-s méretű, 6X erősségű, ultra hegyes hármashoroggal vannak szerelve. A MADCAT Golf Ball betekerős jigfejen nagyon könnyű gumihalat cserélni. Nincs többé szükség otthoni szerelgetésre – ennél egyszerűbb már nem lehet! Három népszerű ólomfej-mérettel és három népszerű színben kaphatók. Horgászatra, halfogásra kész.
Tulajdonságok:
- Horgászatra kész
- Twister farkú változat
- 20 grammos fejjel
- 1 db 6X erősségű, 2/0 méretű hármashoroggal szerelve
- Golf Ball betekerős jigfejjel
10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.