Közeleg, pontosabban már itt is van a nyakunkon a „napszemüveg szezon”! Talán ez az egyik olyan fontos kiegészítő, amit egy horgásznak - főleg a nyári időszakban - nem szabad figyelmen kívül hagynia. Nem lehet elégszer említeni a szem védelmének fontosságát - a jó napszemüveg kérdése jóval több, mint egy divatcikk viselése vagy mellőzése! Az sem véletlen, hogy a híradások is - minél közelebb kerülünk az igazi nyárhoz - egyre többet foglalkoznak az UV sugárzási adatokkal, a veszélyre való figyelmeztetéssel. Kínálatunkba most olyan napszemüvegek kerültek fel, amik igényes, modern, sportos megjelenésük mellett kimondottan vízpartra tervezettek, azaz a horgászok igényeihez lettek hangolva.
Egy ideje figyelemmel kísértem már az RSD-n fogott kapitális halakat tartalmazó posztokat a közösségi média felületein. Ezeken felbuzdulva úgy gondoltam, itt nekem is horgásznom kell! Godó Rolf barátommal már régóta terveztünk egy közös horgásztúrát, és mivel jól tudtam, hogy ő az RSD kiváló ismerője, nagy reményekkel vágtunk bele ebbe a nem hétköznapi horgászatba.
A sorozat folytatásában a korábbi részben félbehagyott Zoltán-tavi csukahorgászatom élménybeszámolóját láthatjátok, amiben meghatározó szerep jutott a címben is említett vertikális csaliknak. Tartsatok velem ezúttal is, és megosztom az ezekkel szerzett tapasztalataimat!
Komplett harcsázó szerelék, nadály vagy giliszta csokor felkínálásához.
A Worm Pop Up Rig tökéletes megoldás nadály vagy gilisztacsokor fenékközeli felkínálásához álló-, vagy lassan áramló vizeken. Az U-Pose és a hármas horog között egy merevebb gumicső található, ami távtartóként és gubancgátlóként működik.
A Pop Up Rig a parti horgászok fegyvere, akik a folyókon és tavakon a szereléket dobva juttatják a kívánt helyre.
Tulajdonságok:
- horogméret: 2/0
- hossz: 80 cm
- úszótest: 15 g
Kosárban 0
A kedvezmény csak magyarországi szállítási cím esetén vehető igénybe. A kedvezmény mértéke futárszolgálatonként eltérő.
Komplett harcsázó szerelék, nadály vagy giliszta csokor felkínálásához.
A Worm Pop Up Rig tökéletes megoldás nadály vagy gilisztacsokor fenékközeli felkínálásához álló-, vagy lassan áramló vizeken. Az U-Pose és a hármas horog között egy merevebb gumicső található, ami távtartóként és gubancgátlóként működik.
A Pop Up Rig a parti horgászok fegyvere, akik a folyókon és tavakon a szereléket dobva juttatják a kívánt helyre.
Tulajdonságok:
- horogméret: 2/0
- hossz: 80 cm
- úszótest: 15 g
10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.