Közeleg, pontosabban már itt is van a nyakunkon a „napszemüveg szezon”! Talán ez az egyik olyan fontos kiegészítő, amit egy horgásznak - főleg a nyári időszakban - nem szabad figyelmen kívül hagynia. Nem lehet elégszer említeni a szem védelmének fontosságát - a jó napszemüveg kérdése jóval több, mint egy divatcikk viselése vagy mellőzése! Az sem véletlen, hogy a híradások is - minél közelebb kerülünk az igazi nyárhoz - egyre többet foglalkoznak az UV sugárzási adatokkal, a veszélyre való figyelmeztetéssel. Kínálatunkba most olyan napszemüvegek kerültek fel, amik igényes, modern, sportos megjelenésük mellett kimondottan vízpartra tervezettek, azaz a horgászok igényeihez lettek hangolva.
Egy ideje figyelemmel kísértem már az RSD-n fogott kapitális halakat tartalmazó posztokat a közösségi média felületein. Ezeken felbuzdulva úgy gondoltam, itt nekem is horgásznom kell! Godó Rolf barátommal már régóta terveztünk egy közös horgásztúrát, és mivel jól tudtam, hogy ő az RSD kiváló ismerője, nagy reményekkel vágtunk bele ebbe a nem hétköznapi horgászatba.
A sorozat folytatásában a korábbi részben félbehagyott Zoltán-tavi csukahorgászatom élménybeszámolóját láthatjátok, amiben meghatározó szerep jutott a címben is említett vertikális csaliknak. Tartsatok velem ezúttal is, és megosztom az ezekkel szerzett tapasztalataimat!
A rapid, előre elkészített szerelékek sikerét követve, készítettek a rablóhalas módszerek kedvelőinek is egy kiváló alternatívát, mely a Wizard szortimentet bővíti.
A Live Bait Rig egy komplett, horgászatra kész tirolifás – süllőző élőhalas összeállítás, mely kiváló alternatívát kínál kezdő vagy a ragadozós módszerekkel ismerkedő horgászok számára.
A tirolifa egy speciálisan kialakított nehezék, mely kikönnyítésének köszönhetően függőleges helyzetet vesz fel a vízben, így nem engedi a csalihalat az aljzatban elmerülni. Alakja hosszított, így kiváló dobási paraméterekkel bír.
A tirolifa mellett a Live Bait Rig 2 darab T-Távtartót (ennek köszönhetően a kishalak mozgása szabadabb lesz) és 2 darab kiváló minőségű süllőző horgot is tartalmaz, mely 0,30 mm-es Fluorocarbon zsinórra van felkötve, végén egy karabineres forgóval.
Felszerelése rendkívül egyszerű, csak a szerelék végén lévő kapcsot kell felkötni a főzsinórra, majd 2 darab kishalat a horgokra tűzni. Ennyi az egész!
Tulajdonságok
- méret: 20 gramm (light)
- horogméret: 2-es
- szakítószilárdság: 0,30 mm – 13 kg
- kiszerelés: 1 db / csg
Kosárban 0
A kedvezmény csak magyarországi szállítási cím esetén vehető igénybe. A kedvezmény mértéke futárszolgálatonként eltérő.
A rapid, előre elkészített szerelékek sikerét követve, készítettek a rablóhalas módszerek kedvelőinek is egy kiváló alternatívát, mely a Wizard szortimentet bővíti.
A Live Bait Rig egy komplett, horgászatra kész tirolifás – süllőző élőhalas összeállítás, mely kiváló alternatívát kínál kezdő vagy a ragadozós módszerekkel ismerkedő horgászok számára.
A tirolifa egy speciálisan kialakított nehezék, mely kikönnyítésének köszönhetően függőleges helyzetet vesz fel a vízben, így nem engedi a csalihalat az aljzatban elmerülni. Alakja hosszított, így kiváló dobási paraméterekkel bír.
A tirolifa mellett a Live Bait Rig 2 darab T-Távtartót (ennek köszönhetően a kishalak mozgása szabadabb lesz) és 2 darab kiváló minőségű süllőző horgot is tartalmaz, mely 0,30 mm-es Fluorocarbon zsinórra van felkötve, végén egy karabineres forgóval.
Felszerelése rendkívül egyszerű, csak a szerelék végén lévő kapcsot kell felkötni a főzsinórra, majd 2 darab kishalat a horgokra tűzni. Ennyi az egész!
Tulajdonságok
- méret: 20 gramm (light)
- horogméret: 2-es
- szakítószilárdság: 0,30 mm – 13 kg
- kiszerelés: 1 db / csg
10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.