Közeleg, pontosabban már itt is van a nyakunkon a „napszemüveg szezon”! Talán ez az egyik olyan fontos kiegészítő, amit egy horgásznak - főleg a nyári időszakban - nem szabad figyelmen kívül hagynia. Nem lehet elégszer említeni a szem védelmének fontosságát - a jó napszemüveg kérdése jóval több, mint egy divatcikk viselése vagy mellőzése! Az sem véletlen, hogy a híradások is - minél közelebb kerülünk az igazi nyárhoz - egyre többet foglalkoznak az UV sugárzási adatokkal, a veszélyre való figyelmeztetéssel. Kínálatunkba most olyan napszemüvegek kerültek fel, amik igényes, modern, sportos megjelenésük mellett kimondottan vízpartra tervezettek, azaz a horgászok igényeihez lettek hangolva.
Egy ideje figyelemmel kísértem már az RSD-n fogott kapitális halakat tartalmazó posztokat a közösségi média felületein. Ezeken felbuzdulva úgy gondoltam, itt nekem is horgásznom kell! Godó Rolf barátommal már régóta terveztünk egy közös horgásztúrát, és mivel jól tudtam, hogy ő az RSD kiváló ismerője, nagy reményekkel vágtunk bele ebbe a nem hétköznapi horgászatba.
A sorozat folytatásában a korábbi részben félbehagyott Zoltán-tavi csukahorgászatom élménybeszámolóját láthatjátok, amiben meghatározó szerep jutott a címben is említett vertikális csaliknak. Tartsatok velem ezúttal is, és megosztom az ezekkel szerzett tapasztalataimat!
Íme, egy kiváló összeállítás, mely szinte bármilyen fenekező süllős módszerhez alkalmazható. Egyik fő eleme a Promaxx Spin 2,70 m hosszú horgászbot. Ezen botok estében a kompozit bottesteket egy speciális epoxi bevonattal és karbon keresztszállal erősítették meg, amivel szinte törhetetlen szériát sikerült létrehozni. A hihetetlenül strapabíró botokkal, bármekkora halakkal eredményesen vehetjük fel a küzdelmet. A tervezéskor figyelembe vették az egyes horgászmódszerek speciális igényeit és minden apró részlet ennek megfelelően lett kialakítva. A gyűrűkiosztás, a nyél kialakítása mind elősegíti, hogy a bottest akciójából a maximumot lehessen kihozni. A gyűrűknél itt is a nagy kopásállóságú SIC jöhetett csakis szóba.
Dobósúly: 30-60 g
Anyag: kompozit
Gyűrű típus: SIC
Nyélborítás: szivacsos
Tagok száma (db): 2
Tömeg: 304 g
Orsóként egy ideális darab, az Avanger XT 4000 társul a felszereléshez, ami a legolcsóbb árkategóriájú, de igen jó ár/érték arányú nyeletőfékes orsók közé tartozik. Ebben két nagyméretű golyóscsapágy felel a rázkódásmentes futásért. Az elsőfék nagyméretű filc és acél lamellákkal van szerelve, ezért egyenletes fékbeállítást tesz lehetővé A megbízhatóan kapcsolható nyeletőfék gyors átváltást tesz lehetővé a normál és nyeletőfékes üzemmód között.
Méret: 40
Áttétel: 4,6:1
Csapágyak: 2 db
Zsinórkapacitás mm/m: 0,25/290, 0,30/200
Kosárban 0
A kedvezmény csak magyarországi szállítási cím esetén vehető igénybe. A kedvezmény mértéke futárszolgálatonként eltérő.

10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.