Közeleg, pontosabban már itt is van a nyakunkon a „napszemüveg szezon”! Talán ez az egyik olyan fontos kiegészítő, amit egy horgásznak - főleg a nyári időszakban - nem szabad figyelmen kívül hagynia. Nem lehet elégszer említeni a szem védelmének fontosságát - a jó napszemüveg kérdése jóval több, mint egy divatcikk viselése vagy mellőzése! Az sem véletlen, hogy a híradások is - minél közelebb kerülünk az igazi nyárhoz - egyre többet foglalkoznak az UV sugárzási adatokkal, a veszélyre való figyelmeztetéssel. Kínálatunkba most olyan napszemüvegek kerültek fel, amik igényes, modern, sportos megjelenésük mellett kimondottan vízpartra tervezettek, azaz a horgászok igényeihez lettek hangolva.
Egy ideje figyelemmel kísértem már az RSD-n fogott kapitális halakat tartalmazó posztokat a közösségi média felületein. Ezeken felbuzdulva úgy gondoltam, itt nekem is horgásznom kell! Godó Rolf barátommal már régóta terveztünk egy közös horgásztúrát, és mivel jól tudtam, hogy ő az RSD kiváló ismerője, nagy reményekkel vágtunk bele ebbe a nem hétköznapi horgászatba.
A sorozat folytatásában a korábbi részben félbehagyott Zoltán-tavi csukahorgászatom élménybeszámolóját láthatjátok, amiben meghatározó szerep jutott a címben is említett vertikális csaliknak. Tartsatok velem ezúttal is, és megosztom az ezekkel szerzett tapasztalataimat!
Az ismert harcsafogó mester Koós Ferenc instrukciói alapján készített felszíni harcsázó úszót mutatjuk most be Önnek. A működési elve igazán egyszerű, tekintsen a mellékelt rajzos ábrára, és máris megérti. A vízfelszínen vergődő, folyamatosan „pacsáló” hal nem tud a nagyméretű úszó miatt a mélyre merülni. Körkörösen úszkál és a nagy zajt csap, amely felkelti a közelben ólálkodó harcsa figyelmét. A minőségi alapanyagokból elkészített stupek csupán bevetésre vár!
A stupek késztése során felhasznált anyagok:
85 cm hosszú üvegszál
kb.: 85 gramm teherbírású habúszó
Sufix Super Cat 60 kg szakítószilárdságú fonott zsinór
Egyágú Maruto 10/0 méretű horog
Háromágú Grizzly 6/0 méretű 4X erősségű horog
2 db Maruto Black Nickel Omega 2/0 méretű forgó
Használati útmutató
A főzsinórra felfűzünk egy műanyagbetétes szivarólmot, melynek nagyságát a csalihal mérete és a víz áramlásának függvényében válasszuk ki. Ezután felkötjük a főzsinórra a készre szerelt felszíni harcsázó úszót. A nagyméretű (alsó) forgóba beakaszthatunk még egy forgókapcsos cseppólmot is. Ennek mérete a csalihal nagyságától függ. A csalihalat a hátuszonya alatt tűzzük a horogra. A háromágú horgot a hal hasa alá úgy helyezzük, hogy kapásnál a harcsa könnyedén tudja a csalival együtt behörpinteni. Majd kezdődhet a fárasztás!
Kosárban 0
A kedvezmény csak magyarországi szállítási cím esetén vehető igénybe. A kedvezmény mértéke futárszolgálatonként eltérő.
Az ismert harcsafogó mester Koós Ferenc instrukciói alapján készített felszíni harcsázó úszót mutatjuk most be Önnek. A működési elve igazán egyszerű, tekintsen a mellékelt rajzos ábrára, és máris megérti. A vízfelszínen vergődő, folyamatosan „pacsáló” hal nem tud a nagyméretű úszó miatt a mélyre merülni. Körkörösen úszkál és a nagy zajt csap, amely felkelti a közelben ólálkodó harcsa figyelmét. A minőségi alapanyagokból elkészített stupek csupán bevetésre vár!
A stupek késztése során felhasznált anyagok:
85 cm hosszú üvegszál
kb.: 85 gramm teherbírású habúszó
Sufix Super Cat 60 kg szakítószilárdságú fonott zsinór
Egyágú Maruto 10/0 méretű horog
Háromágú Grizzly 6/0 méretű 4X erősségű horog
2 db Maruto Black Nickel Omega 2/0 méretű forgó
Használati útmutató
A főzsinórra felfűzünk egy műanyagbetétes szivarólmot, melynek nagyságát a csalihal mérete és a víz áramlásának függvényében válasszuk ki. Ezután felkötjük a főzsinórra a készre szerelt felszíni harcsázó úszót. A nagyméretű (alsó) forgóba beakaszthatunk még egy forgókapcsos cseppólmot is. Ennek mérete a csalihal nagyságától függ. A csalihalat a hátuszonya alatt tűzzük a horogra. A háromágú horgot a hal hasa alá úgy helyezzük, hogy kapásnál a harcsa könnyedén tudja a csalival együtt behörpinteni. Majd kezdődhet a fárasztás!
10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.