Közeleg, pontosabban már itt is van a nyakunkon a „napszemüveg szezon”! Talán ez az egyik olyan fontos kiegészítő, amit egy horgásznak - főleg a nyári időszakban - nem szabad figyelmen kívül hagynia. Nem lehet elégszer említeni a szem védelmének fontosságát - a jó napszemüveg kérdése jóval több, mint egy divatcikk viselése vagy mellőzése! Az sem véletlen, hogy a híradások is - minél közelebb kerülünk az igazi nyárhoz - egyre többet foglalkoznak az UV sugárzási adatokkal, a veszélyre való figyelmeztetéssel. Kínálatunkba most olyan napszemüvegek kerültek fel, amik igényes, modern, sportos megjelenésük mellett kimondottan vízpartra tervezettek, azaz a horgászok igényeihez lettek hangolva.
Egy ideje figyelemmel kísértem már az RSD-n fogott kapitális halakat tartalmazó posztokat a közösségi média felületein. Ezeken felbuzdulva úgy gondoltam, itt nekem is horgásznom kell! Godó Rolf barátommal már régóta terveztünk egy közös horgásztúrát, és mivel jól tudtam, hogy ő az RSD kiváló ismerője, nagy reményekkel vágtunk bele ebbe a nem hétköznapi horgászatba.
A sorozat folytatásában a korábbi részben félbehagyott Zoltán-tavi csukahorgászatom élménybeszámolóját láthatjátok, amiben meghatározó szerep jutott a címben is említett vertikális csaliknak. Tartsatok velem ezúttal is, és megosztom az ezekkel szerzett tapasztalataimat!
A klasszikus nádi pontyozás mind a mai napig népszerű, ez az a módszer, ami apáról fiúra szállva öröklődik tovább. A nádi pontyozás egyfajta „Hungarikumnak” is tekinthető a horgászmódszerek között, amihez az évek hosszú sora alatt kialakultak azok az eszközök, amelyekkel sikeresen művelhető. Emblematikus eleme maga az úszó, aminek kidőlését, felborulását annyian várják a nádfal előtt, vagy akár egy kis hínármező szélén. A Cralusso is elkészítette ezt a zömök testből és hosszú, karcsú, vagy többszínű vastagabb műanyag cső antennából felépített pontyozó úszót. Az úszó teste a sérüléseknek, napsugárzásnak rendkívül ellenálló, és már számos más Cralusso úszónál bevált PUR. A Cralusso kínálatába egy műanyag adapteres, önsúly nélküli, és egy önsúlyos rögzítésű pontyozó úszó került, mindkét modell esetében több különböző antennával. Csak a technológia új, az élmény a régi ezekkel az úszókkal!
Kosárban 0
A kedvezmény csak magyarországi szállítási cím esetén vehető igénybe. A kedvezmény mértéke futárszolgálatonként eltérő.
A klasszikus nádi pontyozás mind a mai napig népszerű, ez az a módszer, ami apáról fiúra szállva öröklődik tovább. A nádi pontyozás egyfajta „Hungarikumnak” is tekinthető a horgászmódszerek között, amihez az évek hosszú sora alatt kialakultak azok az eszközök, amelyekkel sikeresen művelhető. Emblematikus eleme maga az úszó, aminek kidőlését, felborulását annyian várják a nádfal előtt, vagy akár egy kis hínármező szélén. A Cralusso is elkészítette ezt a zömök testből és hosszú, karcsú, vagy többszínű vastagabb műanyag cső antennából felépített pontyozó úszót. Az úszó teste a sérüléseknek, napsugárzásnak rendkívül ellenálló, és már számos más Cralusso úszónál bevált PUR. A Cralusso kínálatába egy műanyag adapteres, önsúly nélküli, és egy önsúlyos rögzítésű pontyozó úszó került, mindkét modell esetében több különböző antennával. Csak a technológia új, az élmény a régi ezekkel az úszókkal!
10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.