Az ívási időszakban a pontyok gyakorta nagyon kiszámíthatatlanul és szeszélyesen táplálkoznak. Ilyentájt könnyen bele lehet szaladni egy-egy betlibe, amikor az ember, ha a feje tetejére is áll, akkor sem tud átütő eredményt elérni. Máskor ennek pont az ellenkezője lehet igaz, olyan halak is horogra akadhatnak, amilyenekre nem is számítottunk. Érdemes és szabad-e egyáltalán ebben az időszakban pontyokra horgászni? Nos, ezekre a kérdésekre igyekszem most válaszokat adni!
A spiccbotos horgászat már önmagában is rendkívül különleges módszer, nem is beszélve arról, ha kifejezetten nagy halak megfogásának céljával történik mindez. A bivalyerős Kaiwo botok exkluzív élményt biztosítanak már önmagukban is, de ebben az írásban szeretném bemutatni azokat az eredeti, Kínából érkezett praktikus kiegészítőket, melyek új szintre emelik a spiccbotos horgászatot!
Ezúttal Szlovákia leghosszabb folyóján vettem üldözőbe a dévér komákat. A Vág folyó mintegy 403 km-en vonul át Szlovákián. Erős sodrású folyó, így nehezebb a meghorgászása is. Vadregényes környezet, nádfalak, nádszigetek is színesítik ezt a gyönyörű vízterületet. A medret többnyire kavicsok és sziklák borítják. A gyors áramlás általában nagy mennyiségű, nagyméretű uszadék fákat hoz magával, így a horgászat is elég nehézkessé válhat. A folyó ugyanakkor sok természetes táplálékot is biztosít a halak számára. Termetes kagylókat és a tiszta víznek köszönhetően apró rákokat is szemügyre vehetünk a víz feltérképezése során.
Versenyhorgászathoz, és finomszerelékes technikákhoz elengedhetetlen egy jó minőségű, stabil versenyláda. Legyen szó rakós botos, spiccbotos, vagy feederbotos módszerről, a versenyládák előnyeit nem lehet vitatni.
Ha szóba kerül a versenyláda, a Rive márkanév jut először mindenkinek az eszébe. Ez a francia cég már régóta foglalkozik olyan prémium minőségű horgászcikkek gyártásával, amelyek a hétköznapi horgászok mellett, a profi horgászok igényeit is maradéktalanul kiszolgálják. Elsősorban, a Rive, a versenyládáiról lett híres, és az évek folyamán sem engedett a magas minőségi követelményekből, valamint folyamatosan követi a vásárlói, felhasználói igényeket. Az alábbi versenyláda a Rive és a Guru együttműködéséből született remekmű, amely mind látványban és praktikumban a legigényesebb, valamint a kompromisszum nélküli, profi minőséget kereső horgászok álma!
Guru Rive Orange/Stealth Team Seatbox 2.0
A Guru horgászládák egyik legfontosabb tulajdonsága, hogy olyan hihetetlen kényelmes ülőfelülettel („dream cushion”) rendelkeznek, amelyek aktív használat során sem veszítik el az alakjukat. Ezek a magas minőségű, Strasbourg-ban, kézzel készített ülőpárnák Guru ’Team’ hímzéssel vannak ellátva.
A már megszokott, nagyon megbízható Rive felépítmény olyan modern festéssel lett ellátva, amely minimalizálja az erős UV sugárzás miatti színfakulást, így biztosítva, hogy a láda sokáig hasznos és esztétikus darabja legyen horgászfelszerelésünknek.
Egy versenyláda stabilitását nagyban befolyásolja a lábrács rögzíthetősége. Ennél a modellnél a lábtartó a láda alól húzható ki, és szállítás során oda tolható vissza. Egy nagyon egyszerű, de annál erősebb és megbízhatóbb rögzítési móddal lehet fixálni a lábrácsot. Nincsenek kicsi, megfoghatatlan gombok, apró pöckök, hanem erős, masszív tekerőgombokkal lehet stabilizálni a lábrácsot, amely természetesen csúszásmentes kialakítású!
A ládát 6db D36-os láb tartja, amelyek közül a négy első teleszkópos. Természetesen a lábak olyan sártappancsokkal lettek ellátva, hogy az ingoványosabb talajon is könnyedén felállítható legyen ez az ülőalkalmatosság. A rögzítésért minden esetben nagyméretű marokcsavarok a felelősek, amelyek egy olyan bilincset működtetnek, amely nagyon erősen szorul rá a lábakra, meggátolva az esetleges megcsúszásokat.
Mint minden Rive ládánál, ebben az esetben is található egy kivehető, fogantyúval ellátott „box” az ülőfelület alatt, amelyet modulárisan lehet bővíteni. Ebbe a kofferba különböző aprócikkeket is lehet tárolni, de eredeti formájában szereléktartó létrák sorakoznak benne. Ahogy a ládán, úgy ezen a kiegészítőn is megbízható, erős pántok vannak, amelyek könnyedén nyithatók, és zárhatók.
Számos modern és nélkülözhetetlen tulajdonsága mellé, ez a láda is rendelkezik ülőfelület előtti rakósbot tartóval, levehető, párnázott vállpánttal, valamint egy olyan takaróhuzattal, amelyet szállítás közben érdemes a ládára helyezni.
Fontos tulajdonságok:
- Megújult UV álló festés
- Vízálló "Dream" ülőfelület
- Új mágneses rendszer az alsó modulok rögzítéséhet
- Egyedi hátlap és festés
- Csúszásmentes lábrács
- HSP rendszer
- 4 teleszkópos láb és 2 fix hátsó láb
- 36 mm-es lábak a maximális stabilitásért
- Alsó modul fogantyús fedéllel
- Az „orange” változat narancssárga és fekete színezetű, színes feliratokkal ellátva
- A „stealth” változat szürke, és fekete színezetű, szürke feliratokkal ellátva
Kosárban 0
A kedvezmény csak magyarországi szállítási cím esetén vehető igénybe. A kedvezmény mértéke futárszolgálatonként eltérő.

10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.