Közeleg, pontosabban már itt is van a nyakunkon a „napszemüveg szezon”! Talán ez az egyik olyan fontos kiegészítő, amit egy horgásznak - főleg a nyári időszakban - nem szabad figyelmen kívül hagynia. Nem lehet elégszer említeni a szem védelmének fontosságát - a jó napszemüveg kérdése jóval több, mint egy divatcikk viselése vagy mellőzése! Az sem véletlen, hogy a híradások is - minél közelebb kerülünk az igazi nyárhoz - egyre többet foglalkoznak az UV sugárzási adatokkal, a veszélyre való figyelmeztetéssel. Kínálatunkba most olyan napszemüvegek kerültek fel, amik igényes, modern, sportos megjelenésük mellett kimondottan vízpartra tervezettek, azaz a horgászok igényeihez lettek hangolva.
Egy ideje figyelemmel kísértem már az RSD-n fogott kapitális halakat tartalmazó posztokat a közösségi média felületein. Ezeken felbuzdulva úgy gondoltam, itt nekem is horgásznom kell! Godó Rolf barátommal már régóta terveztünk egy közös horgásztúrát, és mivel jól tudtam, hogy ő az RSD kiváló ismerője, nagy reményekkel vágtunk bele ebbe a nem hétköznapi horgászatba.
A sorozat folytatásában a korábbi részben félbehagyott Zoltán-tavi csukahorgászatom élménybeszámolóját láthatjátok, amiben meghatározó szerep jutott a címben is említett vertikális csaliknak. Tartsatok velem ezúttal is, és megosztom az ezekkel szerzett tapasztalataimat!
A Powercat 4X Fluo Braid egy kiváló minőségű, mérsékelten lágy karakterű fonott főzsinór, kifejezetten a hazai vizek legnagyobbra növő csúcsragadozójához, a harcsához, illetve annak horgászatához fejlesztve. Az anyaga alapvetően PE szállakból szőtt, 4 szálas fonat, amit a precíziós gyártástechnológiával ötvözve sikerült egy brutálisan erős, magas teherbíróképességű és kopásállóságú végterméket alkotni, amiben garantáltan megbízhat a horgász! Sűrű, szoros szövése garantálja a valós keresztmetszetet, a valamint a felületére felvitt speciális bevonatnak köszönhetően növeli a dobástávot, ami igen jól tud jönni parti módszerek alkamazása során. Ez a változat az ún. „fluo green” vagyis élénkzöld színt viseli, ami egyrészt megfelel a modern trendeknek, másrészt pedig jelentősen megkönnyíti a láthatóságot fárasztás közben.
Kétségkívül az egyik legjobb ár/érték arányú harcsás zsinór, válaszd ki a számodra ideális méretet és tapasztald meg, mit tud!
Tulajdonságok:
- Hossz: 200 m
- Szín: fluo zöld
- Szakítószilárdság: 38 kg
- Szövés: 4x
Kosárban 0
A kedvezmény csak magyarországi szállítási cím esetén vehető igénybe. A kedvezmény mértéke futárszolgálatonként eltérő.
A Powercat 4X Fluo Braid egy kiváló minőségű, mérsékelten lágy karakterű fonott főzsinór, kifejezetten a hazai vizek legnagyobbra növő csúcsragadozójához, a harcsához, illetve annak horgászatához fejlesztve. Az anyaga alapvetően PE szállakból szőtt, 4 szálas fonat, amit a precíziós gyártástechnológiával ötvözve sikerült egy brutálisan erős, magas teherbíróképességű és kopásállóságú végterméket alkotni, amiben garantáltan megbízhat a horgász! Sűrű, szoros szövése garantálja a valós keresztmetszetet, a valamint a felületére felvitt speciális bevonatnak köszönhetően növeli a dobástávot, ami igen jól tud jönni parti módszerek alkamazása során. Ez a változat az ún. „fluo green” vagyis élénkzöld színt viseli, ami egyrészt megfelel a modern trendeknek, másrészt pedig jelentősen megkönnyíti a láthatóságot fárasztás közben.
Kétségkívül az egyik legjobb ár/érték arányú harcsás zsinór, válaszd ki a számodra ideális méretet és tapasztald meg, mit tud!
Tulajdonságok:
- Hossz: 200 m
- Szín: fluo zöld
- Szakítószilárdság: 38 kg
- Szövés: 4x
10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.