Közeleg a tavasz! Az elmúlt évek töretlen sikerei, illetve a rendezvény népszerűsége okán örömmel jelentjük be, hogy a 2024-es év sem telik el az egész esztendőt felölelő versenysorozatunk nélkül! A kiskunhalasi Ezüst-tó Horgászcentrum bizonyította, hogy méltó helyszíne a sorozatnak, így természetesen idén is ugyanitt kerül megrendezésre mind a négy forduló. Lássuk a részleteket!
A versenysorozat különlegessége, hogy mind a 4 évszakban megrendezésre kerül egy-egy (két fordulóból álló) verseny. Tehát összesen 4 verseny lesz, amelyek 8 fordulóból állnak. Természetesen minden versenyt külön is díjazunk, de az igazán értékes nyereményekre azok számíthatnak, akik az összes versenyen részt vesznek.
Verseny helyszíne: Kiskunhalas, Ezüst-tó Horgászcentrum
A versenyek időpontjai:
- május 4-5. – 4 évszak Haldorádó Method Feeder Kupa 2024 – 1. tavaszi forduló
- június 8-9. – 4 évszak Haldorádó Method Feeder Kupa 2024 – 2. nyári forduló
- szeptember 7-8. – 4 évszak Haldorádó Method Feeder Kupa 2024 – 3. őszi forduló
- november 23-24. – 4 évszak Haldorádó Method Feeder Kupa 2024 – 4. téli forduló
Mint látható, minden verseny két egymást követő nap, 2 fordulóból áll (előtte egy edzésnappal, amelyen nem kötelező részt venni).
Mindenben az Országos Method Feeder Versenyszabályzat a mérvadó, amely 2024-ben megújult, az aktuális szabályzat itt olvasható: Method Feeder versenyszabályzat: Idekattintva érhető el!
Kiemeltük a főbb szabályokat:
- A használható aroma mennyisége korlátozva van, egy fajtából maximum 1 dl és összesen 10 x 1 dl, azaz 1 liter vihető be.
- A csalik (minibojlik, dumbelek, waftersek, csalizó pelletek stb.) mennyisége nincsen korlátozva, de egy fajta csaliból maximum 1 dl vihető be. A csalizó pelletek és minibojlik méretére nincsen korlátozás.
- Szemes terményként kizárólag kukorica és kendermag használható.
- Tilos a löncshús, a kenyér, a paszta, a szúnyoglárva használata.
- Az etetőanyag és a csali kizárólag természetes eredetű anyagokból állhat. A felhasználható élő anyag mennyisége összesen 1 liter, kizárólag légylárva valamilyen fajtája (csonti, pinki) vagy giliszta lehet (vágatlan állapotban). Más élő anyag nem használható!
- Egy fordulóban maximum 8 l etetőanyag (bekevert, áttört, kész, nedves állapotban, beleértve földet, agyagot, kukoricát, magokat, pelleteket) használható fel.
- Használható újra fonott dobóelőke az etetőboton és a horgászboton is.
- Az alapozó etetéshez kizárólag a versenyszabályzatban meghatározott/megengedett kosárfajták használhatók, tehát method kosarak!
- A horgászat során megengedett kosárfajták: töltögetős (flat) method, hibrid és pellet kosár. A kosarak töltőszerszámmal és kézzel egyaránt tölthetők, de a kosár az etetőanyaggal nem fedhető be.
- Tilos az in-line open end (mindkét végükön nyitott) kosarak és a bordás kosár használata.
- A horogelőke etetőanyagba tömése megengedett.
- Csak method-feeder technika használható, tehát az etetőanyagot (vagy földet, pelletet stb.) tartalmazó kosáron keresztül kell futnia a főzsinórnak, a kosarat felül nem lehet megütköztetni, a kosárnak a szereléken végig akadálymentesen, szabadon kell csúsznia.
- A megengedett legnagyobb horogméret 10-es, a horoghegy és horogszár közötti maximális távolság 7 mm. Ennél nagyobb horog semmilyen esetben sem használható. A horgászathoz kizárólag szakáll nélküli (barbless) horgok használhatók!
- A horogelőke hossza maximum 25 cm lehet.
- A horogelőke csak monofil zsinórból (normál, áttetsző vagy színes damilból, vagy fluorocarbonból) készülhet, a csalizószál (hajszálelőke) lehet csak fonott. Fonott zsinór főzsinórnak, valamint előkének sem használható!
- Egy haltartóban maximum 20 kg hal tárolható, ha ezt a mennyiséget elérte a versenyző, köteles új haltartóba helyezni a halakat. Amennyiben a két haltartóban a halak mennyisége eléri a 20-20 kg-ot, a versenyző köteles időközi mérlegelést kérni, vagy újabb haltartóba gyűjteni a halakat.
- A merítő szák (amennyiben a halak várható mérete indokolja, nagyméretű) gumizott vagy soft mesh (halbarát) anyagú lehet. A damilos merítő fejek használata tilos!
- A pontybölcső vagy ehhez hasonló, peremmel ellátott, a halak biztonságos elhelyezését garantáló matrac nagytestű – 5 kg-ot meghaladó – halak esetében kötelező, a szákolást csak a versenyző végezheti segítség nélkül és csak a partról. Vízből, vízbe állva, nem szabad szákolni.
- A versenykiírás határozhat a pontyzsák kötelező meglétéről is ott, ahol nagytestű halakra lehet számítani.
A verseny részletes programja
2024. május 4. (szombat) | |
7:30-8:00 | Gyülekező és regisztráció a halőrháznál |
8:00-8:30 | Megnyitó és sorsolás |
8:30-8:50 | Helyek elfoglalása, felkészülés |
9:00-9:30 | Limitellenőrzés |
09:50 | Alapozó etetés megkezdése |
10:00 | 1. forduló kezdete |
15:00 | 1. forduló vége |
15:10 | Fárasztás befejezése |
15:00-16:00 | Mérlegelés |
Ebéd | Verseny közben lesz felszolgálva |
2024. május 5. (vasárnap) | |
7:30-8:00 | Gyülekező és regisztráció a halőrháznál |
8:00-8:30 | Megnyitó és sorsolás |
8:30-8:50 | Helyek elfoglalása, felkészülés |
9:00-9:30 | Limitellenőrzés |
09:50 | Alapozó etetés megkezdése |
10:00 | 2. forduló kezdete |
15:00 | 2. forduló vége |
15:10 | Fárasztás befejezése |
15:00-16:00 | Mérlegelés |
16:30 | Eredményhirdetés |
Ebéd | Verseny közben lesz felszolgálva |
Jelentkezés:
Nevezési díj: 25.000 Ft/fő/verseny
Aki befizeti mind a 4 versenyre a nevezési díját, különleges kedvezményben részesül, mivel a teljes költség (4 x 25.000 = 100.000 Ft) helyett mindössze 80.000 Ft-ot kell fizetnie, és ezzel biztosítja helyét mind a 4 fordulóra. Ez a lehetőség kizárólag az első, vagyis a tavaszi forduló előtt van érvényben. Fontos hangsúlyozni, hogy nem csak azokat várjuk, akik mindegyiken részt akarnak venni!!! A nevezési díj tartalmazza az ebédet is mindkét napra, valamint a pénteki edzésnap napijegy árát is.
Jelentkezési határidő az első, azaz a tavaszi fordulóra: 2024. április 29. vagy amíg a szabad helyek el nem fogynak.
Aki a nevezési díját befizeti, de a versenyen (vagy annak bármelyik fordulóján) nem tud részt venni (bármilyen okból kifolyólag), annak a nevezési díjat nem tudjuk később visszautalni. Kérjük ezt a nevezés előtt mérlegeljék!
Fontos időben feladni a nevezést, mert csak az első 44 fő nevezését tudjuk elfogadni a pálya adottságai miatt! A nevezés elfogadásáról visszajelzést küldünk. Kérjük, töltsék ki a mellékelt jelentkezési lapot (4evszak2024_HD-FK_T.doc) és küldjék el a nevezési díj befizetésével egyidejűleg a horgaszbolt@haldorado.hu címre. A nevezési díjat banki átutalással a következő számlaszámra várjuk: K&H 10402568 50526648 54831003, külföldről indított utalás esetén pedig IBAN: HU56 1040 2568 5052 6648 5483 1003. A számlaszám tulajdonosa a verseny rendezője, a Haldorádó Feeder Sporthorgász Egyesület. A nevezési díj a Haldorádó Centrumban is rendezhető, de a helyszínen már nem fogadunk el nevezést. Amint a nevezési díj megérkezett, e-mailben visszajelzünk és ezzel együtt felvesszük a rajtlistára a versenyzőt. A nevezési szándék jelzése és a jelentkezési lap elküldése nem elég ahhoz, hogy a versenyző felkerüljön a rajtlistára. Ha esetleg időközben a létszám betelt, és további nevezések érkeznek, erről küldünk az érintetteknek egy levelet és visszautaljuk a nevezési díjat.
Értékelés:
Az értékelés szektoronként történik. Teltház (44 fő) esetén 4 db 11 fős szektor lesz. A két nap alatt gyűjtött szektoreredmények alapján áll össze a forduló végső sorrendje. Pontegyenlőség esetén a fogott halsúly dönt.
A versenysorozat végső eredményébe a 6 legjobb szektoreredmény számít bele, így aki részt vesz mind a 4 versenyen, az a két legrosszabb eredményét elhagyhatja, de még az is eséllyel indul a végső díjazáson, aki csak 3 fordulón vett részt.
Díjazás versenyenként:
- Minden versenyen az első 6 helyezettet kupával díjazzuk.
- Minden versenyen az első és a második napon szektor első helyezetteket kupával díjazzuk.
- Minden versenyen a legnagyobb hal megfogóját külön díjazzuk.
- Díjazzuk a legeredményesebb külföldi versenyzőt.
Díjazás 4 forduló után azok közül, akik 6 értékelhető szektoreredménnyel rendelkeznek:
- Az első 6 helyezett kupát kap (az első 3 kupa igazán impozáns méretű lesz).
- Az első 6 helyezett tárgyjutalmat is kap.
- Díjazzuk a legeredményesebb külföldi versenyzőt.
Jelentkezők névsora:
1. Ács János
2. Antal István
3. Balogh Kálmán
4. Bánfi Zénó
5. Békési Attila
6. Bolgár Géza / Románia
7. Branislav Hasanagic / Szerbia
8. Csővári Tibor
9. Dejan Todorovic / Szerbia
10. Farkas Sándor
11. Farkas Zsolt
12. Fias Dénes
13. Forgó Attila
14. Gânscă Rareș / Románia
15. Gránicz Zsolt
16. Herpai Gábor
17. Katona Bálint
18. Kertész Zoltán
19. Kiss István
20. Kiss Sándor
21. Kohut Zsolt
22. Kozma Tamás
23. László Zoltán
24. Miroslav Kosanin / Szerbia
25. Pásztor Szabolcs
26. Páter Kristóf
27. Pelekács Krisztián
28. Rigó Péter / Szlovákia
29. Sallai József Zoltán
30. Séllei László
31. Sisa József
32. Somogyi József / Szlovákia
33. Szabó Ákos József
34. Szabó Dávid Elemér
35. Szeri Zoltán
36. Szopper Zoltán
37. Szücs János
38. Tápai Sándor / Szerbia
39. Tarnóczy Gábor
40. Tóth Jenő
41. Varga Balázs
42. Varga Boldizsár
43. Veres Krisztián
44. Zelenák György
Tartalék lista:
1. Takács Miklós
Szeretettel várunk Mindenkit!
Haldorádó Team