Közeleg, pontosabban már itt is van a nyakunkon a „napszemüveg szezon”! Talán ez az egyik olyan fontos kiegészítő, amit egy horgásznak - főleg a nyári időszakban - nem szabad figyelmen kívül hagynia. Nem lehet elégszer említeni a szem védelmének fontosságát - a jó napszemüveg kérdése jóval több, mint egy divatcikk viselése vagy mellőzése! Az sem véletlen, hogy a híradások is - minél közelebb kerülünk az igazi nyárhoz - egyre többet foglalkoznak az UV sugárzási adatokkal, a veszélyre való figyelmeztetéssel. Kínálatunkba most olyan napszemüvegek kerültek fel, amik igényes, modern, sportos megjelenésük mellett kimondottan vízpartra tervezettek, azaz a horgászok igényeihez lettek hangolva.
Egy ideje figyelemmel kísértem már az RSD-n fogott kapitális halakat tartalmazó posztokat a közösségi média felületein. Ezeken felbuzdulva úgy gondoltam, itt nekem is horgásznom kell! Godó Rolf barátommal már régóta terveztünk egy közös horgásztúrát, és mivel jól tudtam, hogy ő az RSD kiváló ismerője, nagy reményekkel vágtunk bele ebbe a nem hétköznapi horgászatba.
A sorozat folytatásában a korábbi részben félbehagyott Zoltán-tavi csukahorgászatom élménybeszámolóját láthatjátok, amiben meghatározó szerep jutott a címben is említett vertikális csaliknak. Tartsatok velem ezúttal is, és megosztom az ezekkel szerzett tapasztalataimat!
Kifejezetten etetésre készített pellet, melynek csalogató hatása igen látványos. Összetevői révén folyamatos táplálkozásra készteti a halakat, ásványi anyagokban és vitaminokban gazdag süllyedő etető pellet. Használható bojlis szoktató és kiegészítő etetésnek. Nem hagy vízközt nyomot, nem húzza le az aljzatra az apróságokat, ezzel is szelektálva a halméretet. Magas olajtartalmának köszönhetően kapitális békés és ragadozó halak ideális csalija. Ideális 15 °C feletti vizekben! Oldódási idő: 6-12 óra.
Kosárban 0
A kedvezmény csak magyarországi szállítási cím esetén vehető igénybe. A kedvezmény mértéke futárszolgálatonként eltérő.
Kifejezetten etetésre készített pellet, melynek csalogató hatása igen látványos. Összetevői révén folyamatos táplálkozásra készteti a halakat, ásványi anyagokban és vitaminokban gazdag süllyedő etető pellet. Használható bojlis szoktató és kiegészítő etetésnek. Nem hagy vízközt nyomot, nem húzza le az aljzatra az apróságokat, ezzel is szelektálva a halméretet. Magas olajtartalmának köszönhetően kapitális békés és ragadozó halak ideális csalija. Ideális 15 °C feletti vizekben! Oldódási idő: 6-12 óra.
10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.