Közeleg, pontosabban már itt is van a nyakunkon a „napszemüveg szezon”! Talán ez az egyik olyan fontos kiegészítő, amit egy horgásznak - főleg a nyári időszakban - nem szabad figyelmen kívül hagynia. Nem lehet elégszer említeni a szem védelmének fontosságát - a jó napszemüveg kérdése jóval több, mint egy divatcikk viselése vagy mellőzése! Az sem véletlen, hogy a híradások is - minél közelebb kerülünk az igazi nyárhoz - egyre többet foglalkoznak az UV sugárzási adatokkal, a veszélyre való figyelmeztetéssel. Kínálatunkba most olyan napszemüvegek kerültek fel, amik igényes, modern, sportos megjelenésük mellett kimondottan vízpartra tervezettek, azaz a horgászok igényeihez lettek hangolva.
Egy ideje figyelemmel kísértem már az RSD-n fogott kapitális halakat tartalmazó posztokat a közösségi média felületein. Ezeken felbuzdulva úgy gondoltam, itt nekem is horgásznom kell! Godó Rolf barátommal már régóta terveztünk egy közös horgásztúrát, és mivel jól tudtam, hogy ő az RSD kiváló ismerője, nagy reményekkel vágtunk bele ebbe a nem hétköznapi horgászatba.
A sorozat folytatásában a korábbi részben félbehagyott Zoltán-tavi csukahorgászatom élménybeszámolóját láthatjátok, amiben meghatározó szerep jutott a címben is említett vertikális csaliknak. Tartsatok velem ezúttal is, és megosztom az ezekkel szerzett tapasztalataimat!
A DAM Imax Nova Hard Core Boat könnyű, de erős, kiváló minőségű alkatrészekből készült csónakos harcsázó bot, amelyben oda központosítják az energiát, ahol szükség van rá! Ennek köszönhetően fantasztikusan hatékony a mélyben harcoló legnagyobb bajszosokkal szemben is.
Ideális tavi vagy folyami csónakos harcsázó módszerekhez. Kedvező ára ellenére a technikai paraméterei elképesztők. A botot a legnehezebb, akadókkal tarkított, bedőlt fás, tökleveles területeken is be lehet vetni. Azonnal feltépi a halat és gyors kezdeményező képességet biztosít számunka még a legkomolyabb fárasztások során is.
Tulajdonságok:
- Karbon és kompozit blank
- X-Strong tömör spicc
- Kemény japán EVA markolat
- Grafit orsórögzítő
- Minőségi SIC gyűrűk
- Hossz: 210cm
- Anyaga: Carbon Composite
- Tagok száma: 2
- Dobósúlya: 20-30 Lbs
- Gyűrűk anyaga: SiC
- Nyélborítás: Eva
- Súlya: 415 g
- Szállítási mérete: 111 cm
Kosárban 0
A kedvezmény csak magyarországi szállítási cím esetén vehető igénybe. A kedvezmény mértéke futárszolgálatonként eltérő.
A DAM Imax Nova Hard Core Boat könnyű, de erős, kiváló minőségű alkatrészekből készült csónakos harcsázó bot, amelyben oda központosítják az energiát, ahol szükség van rá! Ennek köszönhetően fantasztikusan hatékony a mélyben harcoló legnagyobb bajszosokkal szemben is.
Ideális tavi vagy folyami csónakos harcsázó módszerekhez. Kedvező ára ellenére a technikai paraméterei elképesztők. A botot a legnehezebb, akadókkal tarkított, bedőlt fás, tökleveles területeken is be lehet vetni. Azonnal feltépi a halat és gyors kezdeményező képességet biztosít számunka még a legkomolyabb fárasztások során is.
Tulajdonságok:
- Karbon és kompozit blank
- X-Strong tömör spicc
- Kemény japán EVA markolat
- Grafit orsórögzítő
- Minőségi SIC gyűrűk
- Hossz: 210cm
- Anyaga: Carbon Composite
- Tagok száma: 2
- Dobósúlya: 20-30 Lbs
- Gyűrűk anyaga: SiC
- Nyélborítás: Eva
- Súlya: 415 g
- Szállítási mérete: 111 cm
10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.